Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

Ildikó 2009-ben kezdett szorongani. Nemsokára a pszichiátriai ambulancián találta magát, ahol pszichiátriai szereket írtak fel a problémájára. Ezek a tudatmódosító szerek azonban, úgy tűnik, csak rontották a helyzetet. Miután szedni kezdte őket, egyre furcsább mentális tünetei jelentkeztek: nyugtalan lett, agitált, világmegváltásról és emberek irányításáról kezdett terveket szőni, megállíthatatlanul pörgött. Nem telt bele sok idő, hogy kényszerrel egy budapesti kórház pszichiátriai osztályára kerüljön. 

Az ott szerzett tapasztalatai egy rémálomhoz voltak hasonlatosak. Megpróbáltatásairól így írt:

 „…a velem szemben lévő széknél vagy padnál ült egy idős bácsi teljesen magába roskadva, meztelenül kikötözve a székhez a kezénél fogva, bepelenkázva… Az a szegény szerencsétlen ember így tölthette az egész éjszakát, mert másnap reggel a reggelinél szintén ugyanígy találtam rá… Azt kell, hogy mondjam, a zárt osztály a legrosszabb hely a világon, rosszabb, mint a börtönök, mert tudtommal ott még csak véletlenül sem kötözik ki az embereket, pedig azok között sok a közveszélyes bűnöző. Ott még az is megőrül, akinek egyébként nem lenne különösebb baja.

Időközben az egyik vizsgálat jóindulatú daganatot mutatott ki a lány agyalapi mirigyében, ami az orvosi szakirodalom szerint oka lehet a lány által tapasztalt szorongásnak. Ennek ellenére azonban – noha az ilyen betegség egészen másfajta orvosi beavatkozást igényel – továbbra is pszichiátriai kezelést kapott és egyre újabb tudatmódosító szerekkel tömték.

Ildikó 2012-ben elégelte meg a pszichiátriai szerek szedésének rendkívül kellemetlen hatásait – amelyekre erősen rászoktatták – és fokozatosan csökkentve az adagjukat, végül leszokott róluk. Erről nem szólt a pszichiáternek – három hónappal később, egy kontrollon jelentette ezt be és miután látták, hogy Ildikó életvidám, tanul és munkahelye lett, nem kényszeríthették arra, hogy tovább szedje a gyógyszereit. Pedig a lány felkészült: nem egyedül érkezett a vizsgálatra, pontosan azért, ha konfliktus lenne a gyógyszerelhagyás miatt, ne kényszeríthessék. De szerencsére nem került erre sor.