Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

Nyilván segítséget keres – érkezhetne a válasz, és aki ezt felelné, valójában logikus és jogos, hogy erre gondol. Manapság az emberek többsége tisztában van vele, hogy nem léteznek a mentális egészségügyben csodálatos, azonnali kezelési módok, melyektől egyszerre tovaröppennek a lelkünket bántó dolgok. Egy józan gondolkodású ember alighanem tisztában lehet azzal, hogy ilyen segítséget aligha kaphat majd tőle. Mi más lehet akkor az oka, hogy mégis felkeresi a „szakembert”?

Természetesen nem lehet általánosítani, elvégre minden egyes ember egy egyéniség, emellett pedig előfordulhat szélsőséges eset, mikor az ember tudata zavarttá válik, és nem lát más megoldást. Mégis, akármennyire kényelmetlen a dolog, számolnunk kell annak lehetőségével, hogy a „beteg” mindössze egy igazolást keres arra, hogy a közel sem ideális életéért – mely valójában nyomasztja – nem ő a felelős, a sors kegyetlen játéka ez, és ő csupán a körülmények áldozata. Bizony igen erős esély van rá, hogy ezt a megerősítést, melyre annyira vágyott, a pszichiátertől ténylegesen meg is fogja kapni. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy egy mentális rendellenességtől szenved, melyet tulajdonképpen az agy hírvivőanyagainak nem megfelelő aránya okoz. Ez pedig – nyugtatja meg a pszichiáter – szerencsére ma már kezelhető ezzel a roppant hatékony „gyógyszerrel”, melyet akár már ma el is kezdhet szedni. Probléma megoldva, hála az égnek tényleg nem ő tehet az egészről, de most már megvan a gyógyszer, hamarosan minden rendbe jön.

Szintén nem zárhatjuk ki – bármennyire is szélsőségesnek tűnhet –, hogy a gondokkal küzdő ember pontosan tudja és érti, hogy hogyan tehet ő maga mindazokról, amiktől szenved, és csak egy „lelki fájdalomcsillapítóra vágyik”, mellyel majd átvészelheti ezt a „nehéz időszakot”, ami alatt valójában könnyen lehet, hogy hátralévő életét érti. Elvégre az mégsem volna helyénvaló, ha mostantól minden nap meginna néhány sört, hogy enyhítse a kínjait, a drogokat pedig ő maga is elítéli. Így tehát egy társadalmilag elfogadott megoldásra van szüksége, melyet pedig szinte biztosan meg is fog kapni egy pszichiátriai szer formájában.

Az eredmény mindkét esetben az lehet, hogy életük szerves részévé válnak a tudatmódosító szerek. Hogy hatnak-e ezek a szerek valójában? Ez csupán attól függ, mit nevezünk „hatásnak”. Ha a hatás az, hogy erőteljesen megváltoztatják az agy kémiai folyamatait, akkor igen, határozottan „hatnak”, mivel éppen erre tervezték őket. Annak elmélete azonban, hogy bármiféle kémiai változás segíthetne egy lelki problémán, éppúgy igaz a pszichiátriai szerekre, mint az alkoholra vagy az illegális drogokra. Viszont mivel a pszichiátriai szereket „orvos” írja fel, az ember hajlamos vakon bízni abban, hogy semmi bajt nem okozhatnak – legfeljebb ha nem hat, kipróbál egy másikat. Azon a ponton, mikor rájön, hogy ez a rengeteg zavaró és természetellenes érzés, amit a szerek nap mint nap okoznak, a legtöbb, amit várhat tőlük, már valószínűleg túl késő. Ilyenkorra elég erősen függővé válhatott a szerektől, hogy egyetlen tabletta kihagyása is embertelen gyötrelmeket okozzon a számára. Annak reménye pedig, hogy végleg leszokhasson róluk, a hónapok-évek múlásával egyre halványulni látszik.

Ha ekkor visszagondol arra a bizonyos sorsfordító napra, mikor saját döntéséből fordult a „szakemberhez” segítségért, nem épp a büszkeség vagy elégedettség érzése lesz az, ami a szívébe költözik. Könnyű megoldást keresett, szinte adta magát a lehetőség, de amit ehelyett talált, az vált élete legnagyobb problémájává.

Vajon hogyan döntött volna, ha már akkor tisztában van a lehetséges következményekkel?

Fotó: Designed by pressfoto / Freepik