Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

Hiába a lazítások, pszichiáterek szerint a fiataloknál “most kezdődik a 2. hullám”: az iskolába visszatérés nehézségei ismét a pszichiátria malmára hajtják a vizet. Az érthető, hogy egyes gyerekek számára nehézséget jelent az újbóli beilleszkedés, de hogy erre a gyermekpszichiátria jelenti-e a megoldást, az ugyanúgy kétséges, mint a gyerekek mentális nehézségeire felírt tudatmódosító pszichiátriai szerek létjogosultsága.

A napokban számos helyen jelent meg hír arról, hogy egy budapesti gyermekpszichiátriai központ szerint a járvány alatt megduplázódott azon serdülők száma, akiket foglalkoztatott az öngyilkosság gondolata. A probléma nagyságrendje mindazonáltal kérdéses, tekintve hogy az intézmény adatai szerint 2019 azonos időszakában 2, 2020-ban 5, 2021-ben pedig 10 ilyen esetet tart számon a kórház ambulanciája – ahogyan kérdés az is, ez a téma vajon miért a tanév végén került elő, az iskolakezdés időszaka helyett.

Nem mintha nem számítana akár egyetlen fiatal is, aki arra készül, hogy kioltsa saját életét. Valójában érthető, hogy az elmúlt évben megélt, az oktatási rendszert is érintő rengeteg változás, először az otthonlét bezártsága, majd most a visszailleszkedés az iskolai közösségekbe megviseli az érzékenyebb lelkű gyerekek idegeit. Talán az lenne furcsa, ha nem így lenne, hiszen a pandémiás időszak mindannyiunk lelki egyensúlyát próbára tette – miért lennének a gyerekek kivételek ez alól? Ám lelki egészségüket a pszichiátriára bízni számos kétséget ébreszt, hiszen a gyermekpszichiátriát és módszereik hatékonyságát nem kevés kritika érte az elmúlt években, évtizedekben. Egy neves tudományos szaklap, a Nature Neuroscience hasábjain Válságban a gyermekpszichiátria hitelessége címmel korábban megjelent cikk szerint: “Még mindig keveset tudunk a gyermekek pszichiátriai betegségeinek neurobiológiájáról és kezeléséről. Neves pszichiátereket vádolnak azzal, hogy eltitkolták a gyógyszeriparhoz fűződő pénzügyi elköteleződésük mértékét” – írja a cikk, majd később így folytatja: “A mentális zavarok diagnózisa még a legjobb körülmények között is nehézkes lehet. A (gyermek- és felnőttkori) pszichiátriai zavarok jó biológiai mutatói nem léteznek. … A diagnózis különösen problémás lehet gyermekeknél, ahol a diagnosztikai kritériumok homályosabbak, és ahol a jelentkező tünetek jelentősen eltérhetnek a felnőtteknél megfigyelhetőektől.”

Aki járt már pszichiáternél, az előtt nem titok, hogyan állítják fel a diagnózist: a „beteg” viselkedését, reakcióit és érzelmi állapotát nézik, anélkül hogy bármilyen tényleges laborvizsgálatot végeznének, ahogy a hagyományos orvosi vizsgálatok esetén szokás. Mindezt pedig beszélgetés és megfigyelés útján értékelik ki, bármilyen kimutatható, mérhető elváltozás nélkül – mégis azt hangoztatják, hogy a páciens “betegségét” az agy rendellenes kémiája okozza. Nincs ez másképp a gyerekek esetében sem, egy apróságot kivéve: ők nem dönthetnek saját sorsuk felől. Nem rajtuk áll, hogy adnak-e hitelt egy olyan orvos véleményének, aki bármiféle tényleges orvosi vizsgálat nélkül állítja, hogy agyi problémával állunk szemben. És bár a hangoztatott agyi rendellenességnek mérhető nyoma nincs, a gyermek mégis könnyen köthet ki egy olyan pszichiátriai szer szedésénél, amelynek leggyakoribb mellékhatásai is az illegális drogokéra hasonlítanak. Gyakran hangoztatják a „szakértők”, hogy nem okoz függőséget, az orvosi előírásban mégis szerepel ez a mondat: „A gyógyszeres kezelés megszüntetésekor gondos felügyeletre lesz szükség, mivel az elvonás következményeként depresszió, valamint krónikus hiperaktivitás léphet fel.”

Ahogy múlnak az évek, úgy szűkül folyamatosan az a tartomány, ahol még „normálisnak” tekintenek egy gyereket. Az iskolai tanórák szigorú rendje cseppet sem kedvez az átlagostól eltérő gyerekeknek, a zavaró viselkedés pedig ma már meglepően gyorsan vezet valamilyen pszichiátriai diagnózishoz. A szakmai előírások szerint a beszélgetésen alapuló terápiák 4-6 hetes eredménytelensége után már a gyerekek esetében is a tabletták jönnek a sorban. Kevesen gondolnák, hogy hazánkban a gyerekek depressziós tüneteire a Prozac, a nyolcvanas években híres-hírhedtté vált antidepresszáns hatóanyagát alkalmazzák, holott a szer rájuk nézve sem kevésbé veszélyes, mint a felnőttekre.

Minden szülő és minden gyermek megérdemelné a kétséges diagnózisokkal és a receptre felírt tudatmódosító szerek hatásaival kapcsolatos teljes körű tájékoztatást. A gyermekek pedig megérdemelnék, hogy mentális nehézségeikre tudatmódosító szerek helyett olyan megoldásokat kapjanak, amelyek valóban segítenek helyrebillenteni lelki egyensúlyukat.