Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

A fiatalember magánéleti gondok miatt kereste fel a helyi pszichiátriát 2018-ban, ahonnan nem is kellett üres kézzel távoznia: miután beszámolt a közelmúlt eseményeiről, melyek kellőképp felforgatták az életét, erős tudatmódosító szereket kapott megoldás gyanánt. Mivel ezelőtt sohasem szedett ilyen szereket, mellbevágó élmény volt számára, amikor néhány hét múlva váratlanul rosszul lett a konyhában. Elájult, s miután magához tért, zavarosan kezdett beszélni, szemlátomást hallucinációi voltak. Szülei nem láttak más megoldást, mint hogy bevigyék őt a kórház sürgősségi osztályára. Itt azonban, amikor látták, hogy a fiú korábban már pszichiátriai kezelésben részesült, meg sem kísérelték kivizsgálni, vajon nem a mostanában szedett pszichiátriai szerek okozzák-e a tüneteit – azonnal továbbküldték a pszichiátriára. A szülők legnagyobb döbbenetére az ügyeletes pszichiáter késlekedés nélkül leinjekcióztatta és a zárt osztályra helyeztette – a szülők pedig tehetetlenül álltak a kialakult helyzet előtt, mintha csak egy ijesztő film szereplői lennének.

Bár szülei elmondása szerint ez idáig fiuk teljesen egészséges volt, most mégis megrendítő hirtelenséggel vették el a szabadságát és tették jóformán magatehetetlenné a tudatmódosító szerekkel: az eddig ragyogó szemű, életvidám fiatalember most lelkileg megtörve, üres tekintettel, gyakran az ágyához kötözve feküdt a pszichiátrián. Két hetes bent tartózkodása alatt rendszeresen látogatták fiukat, így az is feltűnt nekik, hogy fiuk arca egészen pirossá vált, elpattant hajszálerek tarkították, ami magas vérnyomásra utalhat. Egy alkalommal vizes ruhát is kért az arcára, annyira égett – a szülők szerint a pszichiátriai személyzet ezt teljesen figyelmen kívül hagyta. Ehelyett, mintha csak kísérletezgetnének a fiatalemberen, gyógyszereit többször megváltoztatták, hátha a következőre jobban reagál majd.

Amikor két hét után a kezelőorvos úgy találta, javult az állapota, a szülők kérésére hazaengedték a fiatalembert. A szülők, mivel a fiukkal történtek után rettenetesen fel voltak háborodva, felkerestek egy jogvédő szervezetet, akik segítségével kivizsgálást rendeltek el a kórházban történteket illetően. Mivel orvosi körökben köztudott dolog, hogy a fiúnak korábban felírt szerek ájulást, egyensúlyzavart, hallucinációt, szokatlan magatartást is okozhatnak, kiváltképp indokolt lett volna feltételezni, hogy a sürgősségi osztályra kerülésekor észlelhető tünetekért a pszichiátriai szerek mellékhatásai a felelősek. Egy vérnyomásmérésen és vérvételen kívül mégsem végeztek el semmilyen érdemi vizsgálatot, mielőtt eldöntötték, hogy mindezt egy “pszichiátriai betegség” okozza.

A kivizsgálás végül arra jutott, hogy bár a kórház több adminisztrációs dologban sem látta el megfelelően a feladatát, a fiú kezelését illetően mégiscsak szakszerűen járt el. Bármennyire is valószínűtlennek tűnik tehát, a mentális egészségügy ma ezt a mintát látszik követni: egy ember, aki lelki problémával fordul pszichiáterhez, egy beszélgetés után receptre felírt tudatmódosító szereket kap, amelyek döbbenetes mellékhatásokat okozhatnak. Amikor az említett mellékhatások ténylegesen megmutatják magukat (legalábbis teljes joggal feltételezhető, hogy azok), ennek tényével abszolút nem törődve, a “mentális betegség” súlyosbodásának könyvelik el a tüneteket, a beteg pedig azonmód meg is nyerte a zárt osztály messze földön híres vendégszeretetét.

Az egyik kérdés: van-e valódi létjogosultsága egy olyan elmeegészségügyi rendszernek, ahol a szabályosan kivitelezett, “szakszerű kezelések” eredménye a fentihez hasonló esetek rendszeres előfordulása. A másik kérdés: nem kellene-e ezt a rendszert inkább felváltani valami olyannal, ami valódi eredményeket képes produkálni. Lenne rá mód – csak szándék kérdése a dolog.