Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

Mit jelent a teljes körű tájékoztatás és a tájékozott beleegyezés? Az elmélet szerint azt, hogy a kezelés minden előnyét és kockázatát ismertetni kell a beteggel. Emellett egy alternatíváról is informálni kell őt, szintén a várható előnyökkel és kockázatokkal együtt, így a beteg ténylegesen tudatában van mindazon adatoknak, melyekkel már felelős döntést tud hozni saját kezelése felől. Jellemzően ez történik egy súlyos testi betegségre alkalmazott kezelés megkezdése előtt, és a műtéti beavatkozások előtt is.

De vajon egy pszichiáter is veszi a fáradságot, hogy tényleg teljes körű tájékoztatást adjon betegének, mielőtt elkezdi szedetni vele az általa javasolt pszichiátriai szert, vagy netán mielőtt elektrosokkot alkalmazna?

Nos, ha ténylegesen így tenne, akkor ez a beszélgetés egy depressziós beteg esetében a következőképpen nézhetne ki:

„Nézze uram! Feltevésem szerint, önnek egy agyi anyagcserezavara van, vagyis túl kevés az agyában a szerotonin nevű anyag. Ezt persze semmilyen módon nem tudom önnek bebizonyítani, de mivel én szakember vagyok, így meg kell bíznia bennem. Ettől az antidepresszáns szertől körülbelül 50 százalék az esélye, hogy enyhülnek a tünetei és jobban érzi majd magát. Lehet azonban, hogy az első néhány hétben javulás helyett tovább romlik majd az állapota, de ezután várhatóan jobban lesz majd. Ugyanakkor az is lehet, hogy egyáltalán semmilyen javulást nem fog érezni a tablettáktól, viszont roppant kellemetlen mellékhatásokat fog tapasztalni. Ilyen például a testsúlygyarapodás, a szexuális zavarok, személyiségváltozás, és előfordulhat, hogy semmilyen érzelmet nem fog tudni igazán átélni, ettől pedig kissé úgy érezheti magát, mintha egy gép lenne, vagy egy zombi. Ezt nem tudhatjuk előre, mindenki másképpen reagál ezekre a hatóanyagokra.

Amit viszont biztosan tudunk, hogy az agyában végbemenő kémiai folyamatok igen erőteljesen megváltoznak majd, ami egész testének működésére kihatással lesz. Az antidepresszánsokat szedő embereknek nagyjából a felénél igen súlyos függőség is kialakul, mivel idegrendszerük működése nagymértékben átalakul a szer hosszabb távú szedése közben. Így a tabletták megvonásakor képtelen lesz újra a normális működésre – a teljes visszaálláshoz hónapokra, vagy akár 1-2 évre is szükség lehet. Miután az esetleges függőség kialakult, úgy egyetlen tabletta kihagyása is okozhat majd nagy fokú szorongást, fokozott izzadást és szédülést, pánikrohamokat, zavartságot, vagy súlyos influenzaszerű tüneteket, melyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik majd, hogy ellássa mindennapi feladatait, például a munkáját. Persze tudom, hogy ez ijesztően hangzik, de nyugodjon meg, amint beveszi a következő tablettát, ezek a tünetek azonnal enyhülni kezdenek. Mivel a betegségét eleve nem tudom valós vizsgálati eredményekkel kimutatni, így azt sem tudom pontosan, hogy milyen konkrét hatást fog kiváltani ez az antidepresszáns az ön esetében.

Tehát ahogyan az elején már említettem, 50 százalék az esélye, hogy előbb-utóbb jobban érzi magát a szertől, ami valljuk be, elég jó arány. Bár meglehet, hogy egész hátralevő életére szednie kell majd, és nem hagyhat ki egyetlen szemet sem, de hát a mentális betegségek már csak ilyenek. Mindenképpen vegye azt is számításba, hogy miután semmilyen módon nem bizonyosodtunk meg depressziójának tényleges kiváltó okáról, így meglehet, hogy az antidepresszáns kezelés csak rontani fog rajta, és később jelentősen csökkennek majd az esélyei arra, hogy valaha is teljesen felépüljön.”

Mindezek után a pszichiáter javasolna egy alternatív kezelési módot is, ami ideális esetben nem egy másik tabletta volna, hanem például egy nagyon alapos testi kivizsgálás, majd pedig egy olyan beszélgetés, melyben fényt deríthetnek azokra a lelki tényezőkre, életbeli szituációkra, melyek a depressziót ténylegesen kiválthatják. Ez lenne egy ideális kép, ahogyan ténylegesen működnie kellene a mentális egészségügynek.

Nyilvánvalóan egyetlen gyógyszergyártó vállalat sem volna különösebben elragadtatva attól, ha a pszichiáterek őszintén kezdenének kommunikálni betegeikkel. De hát hogyan beszélhetünk bizalomról, ha a kockázatok nagy részét eleve elhallgatják a beteg elől? Hogyan hozhat egy beteg valaha is felelős döntést saját sorsa felől, ha közel sincs tisztában a „kezelés” következményeivel? Mit gondolnánk arról a sebészről, aki pusztán a tünetekre alapozott feltevései alapján javasolna műtétet, melynek lehetséges komplikációit rendre elhallgatná betegei elől, és csak az előnyeit magyarázná el?