Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

A mentális egészségügy nemzetközi megfigyelő szervezete

Kik vagyunk mi

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (Citizens Commission on Human Rights – CCHR) egy nemzetközi emberi jogi szervezet, amelynek feladata, hogy kivizsgálja és feltárja a pszichiátria területén az alapvető emberi jogok megsértését.

A CCHR az emberi jogok betartása mellet áll ki világszerte és Magyarországon is. A mentális egészségügy rendszerében fellelhető jogsértésekkel, a lelki egészség helyreállításáért felelős intézményekben történő visszaélések feltárásával foglalkozik, azaz a mentálhigiéné területén az emberi méltósághoz való jog – mint alapvető emberi jog – védelmezőjeként  a betegjogok betartása érdekében tevékenykedik. 

Célunk, hogy a pszichiátria intézményeiben történő egyéni visszaélések, emberi jogi sérelmek, betegjogok megsértése esetén segítséget nyújtsunk a sértetteknek, s ez számos esetben vezetett már a visszaélést elkövető pszichiáter vagy intézmény jogos elmarasztalásához.

Szervezetünk nem kevésbé fontos feladatai közé tartozik, hogy Önt is tájékoztassa a feltárt esetekről, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek nagy részének elképzelése sincs arról, milyen visszaélések érhetnek embereket a pszichiátriákon és az egyéb, mentális egészségügyi intézményekben.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) nevű nemzetközi szervezetet 42 évvel ezelőtt, 1969-ben alapította a magyar származású amerikai pszichiáter professzor, Dr. Thomas Szasz, valamint a Szcientológia Egyház, amely történelme során mindig nagy hangsúlyt fektetett az emberi és szabadságjogok védelmére. A 1960-as évek végén, amikor a pszichiátriai kezeltek a társadalom elfeledett rétegét jelentették, akiknek jogaival szinte senki nem törődött, az egyház tagjai, akik nem voltak hajlandóak szemet hunyni a pszichiátriai pácienseken elkövetett visszaélések felett, kezdeményezték, hogy létrejöjjön egy olyan nemzetközi emberjogi szervezet, amely kimondottan e terület javításának szenteli
tevékenységét.

A gyakorlat igazolta, hogy a szervezet munkája létfontosságú az egész világon. A CCHR segített feltárni a dél-afrikai pszichiátriai rabszolgatáborokat, ahol az apartheid idején fekete páciensek tízezreit használták rabszolgamunkára, „ipari terápiának” nevezve azt. Olaszországban kormányzati hivatalnokokkal és parlamenti képviselőkkel együtt a CCHR olasz csoportja vizsgálatokat végzett az ország koncentrációs táborokra hasonlító pszichiátriai intézeteiben, amely számos intézmény bezárását eredményezte. Szintén Olaszországban, az elektrosokk szülőhazájában Piemonte régió parlamentje úgy reagált a CCHR által bemutatott információkra, hogy megszavazták az elektrosokk betiltását gyerekeken, időseken és terhes nőkön. A 80-as években számos ausztrál államban betiltották az inzulinsokkot a szörnyű mellékhatások miatt, amelyeket a CCHR tárt fel. A CCHR volt az a szervezet, amely 1976-ban Kaliforniában elérte, hogy hogy a pácienseket az elektrosokk-kezelést megelőzően tájékoztassák a kezelésről, és azt csak az illető beleegyezésével hajthassák végre. Ez a szabályozás nemzetközi precedenst teremtett, és a világ sok más országában szintén elfogadták.

A CCHR nemzetközi tanácsadó testülete olyan orvosokat, ügyvédeket, hírességeket, emberi jogi aktivistákat foglal magába, akik saját területükön felszólalnak a CCHR különböző humanitárius tevékenységei mellett. Ezen kívül a CCHR együtt dolgozik olyan hasonlóan gondolkodó szervezetekkel és egyénekkel is, akiket a közös cél, a mentális egészségügy területének megtisztítása vezérel.